Így épült a firtosi kilátó

„Ébresszük együtt a firtosi tündérvilágot!”

„A Firtos-hegy kebelében ma is tündérek élnek. Aranyoszlopos palotában laknak, s csak éjjel, szép holdvilágban jönnek ki a föld felszínére.”

„

A VII. székelyföldi kaláka helyszíne Korond és Farkaslaka között félúton, a Firtos hegy tető alatt, három település, Firtosváralja, Énlaka, Székelypálfalva összefogásával valósult meg. A térség az Erdélyi-medence keleti peremén, a Székelyföld középső részén fekszik. A legközelebbi város és vasútállomás Székelykeresztur (23 km), Székelyudvarhelytőlvaló távolsága 28 km. A falvak elzárt pár száz lelkes kis közösségek. Kiemelkedik közülük Énlaka, amely a Világörökség része. A környező táj életem egyik legszebb élményét nyújtja, szeszélyes formájú legelős dombjaival, többszáz éves bükk hagyásfás legelőivel, bükkös erdeivel, és gyümölcsfákkal ékesített falvaival, és természetesen a tájhoz tartozó, azt művelő és az abból élő egyenes gerincű és tiszta szemű emberekkel.

A kaláka előzménye az volt, hogy a Firtos tetőn közel 20 éve még állt egy háromszintes katonai kilátó, mely mára teljesen elkorhadt. A helybeliek azt szerették volna, ha a kilátó újra megépül, hiszen gyönyörű kilátás nyílt onnan, közel hatvan település látszódott. A helyszínelésünk során kiderült, hogy idővel megnőttek körülötte a bükkfák. Így közel harminc méteres kilátónak kellett volna megépülnie, ami viszont már az általunk szervezett kaláka kereteit felülmúlja. A torony területe ráadásul természetvédelmi terület, és régi szakrális hely. Nagy megkönnyebbülésünkre sikerült a helybelieket „lebeszélni” arról, hogy a kilátó a hegytetőn épüljön. Solymosi Alpár firtosváraljai unitárius lelkész volt a fő szervező segítőnk. Az általa összehívott falufórumok során körvonalazódott, hogy a kaláka keretein belül milyen tennivalók is várnak ránk.

A fő szervező erők és támogatók a budapesti Ars Topia Alapítvány, az egyházközösségek, a falvak önkormányzatai, vállalkozók és egyéni szponzorok voltak.

A kaláka fő célja a közösségépítés volt, melynek keretén belül a Szeles-dombi részen megépült egy filagóriás kilátó, mindhárom falu központjában kihelyezésre kerültek információs táblák, valamint a templomoknál, település- és utcanévtáblák is készültek. A templomok előtti információs táblák elmesélik e szent helyek történetét, míg a központokban állított táblák a falu történetét hivatottak bemutatni. Az utcanevek a szájhagyomány alapján kerültek kihelyezésre. Érdekes volt tapasztalni, hogy mennyire elfelejtődnek. A helyiek egymástól kérdezték, hogy „te milyen utcában is laksz?”, és erre többször volt az a válasz, hogy „fogalmam sincs”. De szerencsére azért az öregek még emlékeznek. A táblák a hagyományos székely festési eljárással készültek, oxidos festékekkel és lenolajas kezeléssel. A településtáblák még matt lakkal le lettek kezelve, mivel a napnak kitett helyeken egy idő után a festés elkezd kikopni. Az oszlopok cserefából készültek, melyeket a kaláka egyik fő támogatójától, Kolumbán Gábortól, az unitárius egyház főgondnokától kaptunk. A kilátó fenyőfából készült. A pallózat szintje 3 méter magasan, a tetőzet 7,5 méter magasan van. A legnehezebb feladat a kilátó építésénél a tartóoszlopok elhelyezése volt. Hogyan állítsunk fel majd nyolc méter magas oszlopokat kézi erővel? Közben rájöttünk, hogy sehogy, de azért sikerült felállítani egy trágyarakodógép segítségével és az égiek hathatós támogatásával.

A falvak reményeink szerint a kaláka alatt újra egybekovácsolódtak, és ez csak a kezdete volt ennek a folyamatnak. A tartóoszlopok fejezetfaragásainál a helyi motívum és szimbólumkincset alkalmaztuk. Nagyon jó érzés volt látni a kalákázókon, hogy mennyire élvezik a kétkezi munkát és milyen könnyen beletanulnak a favésők használatába, s szinte magától értetődően használják azokat, pedig még soha nem volt még a kezükben. Az eredeti tervek szerint az oszlopok kopjafára emlékeztettek, de ahogy az énlakai tanító mesélte nekünk, a kopjafa az elmúlást szimbolizálja, míg a faragott fejezetvégek a jövőről és a jövőnek szólnak. És mi ennek a szellemében dolgoztunk, hiszen jövőépítő kalákákról van szó.

A kaláka résztvevői sok helyről jöttek, főleg tájépítész hallgatók, tanítónők, vándorépítészek, tájépítészek, Magyarországról, Erdélyből, sőt két diák Münchenből.

A szállást családoknál kapták az ideérkező kalákások, a faanyagot a közbirtokosság, valamint támogatók adták. A vacsora és az esti programok két-két naponta más-más faluban rendeztük.
A munkát kicsit megnehezítette, hogy a munkák négy helyszínen folytak, a Szeles-dombon készült a kilátó, Firtosváralján az utcanév-táblatartó oszlopokat faragtuk, Énlakán voltak a festési munkák, Székelypálfalván készültek az információs táblák. És közben az embereket és az anyagokat, az ebédet hozni-vinni kellett. De csak így lehetett megoldani, hogy minden falu részt vegyen a munkában, és mindnyájan magukénak érezzék a kalákát, hiszen ez volt a cél. Kezdetben a helyiek nagy része kívülről nézte, „mit is csinálunk itt”, de lassan rájöttek, hogy Nekik és a tündéreknek dolgozunk.

A kezdeti szervezések közben derült ki számunkra, hogy egészen „véletlenül” müncheni és magyarországi tájépítészhallgatók régiófejlesztési munkát végeznek a firtosi térségben. Ennek a fejlesztési munkának egy megalapozó gyakorlati része volt a kaláka.
Az esti programok között volt táncház, a firtosi régiófejlesztési munkáról szóló, Szávai énlaki tanító bácsi beszélt az ősi minták jelentéséről, szimbólumrendszeréről, Józsi bácsi hegedülése.
Az avatóünnepség a kilátónál volt, ahol beszédet és közös imát tartott a három település lelki vezetője, a firtosváraljai és az énlaki unitárius lelkész és a székelypálfalvi katolikus pap. A résztvevők emléklapot kaptak, és közös étkezés volt egy kecskeolló /gida/ elhagyhatatlan részvételével gulyás formájában.

Reményeink szerint a kaláka jövőre folytatódik, hiszen és sok a tennivaló. A környéken igen sok az elhagyott forrás, melyek helyrehozatalával a „tündérvilág” tovább ébreszhető.

László Viktor